Audi részecskeszűrő

Audi részecskeszűrő

Egy Audi részecskeszűrő egymillió forint? – Inkább tisztíttassunk!

Jó dolog drága autóval közlekedni: kényelmesek, biztonságosak, jól is néznek ki. Ez az, amit látunk, amikor mondjuk egy Audit vásárolunk.

Azt viszont általában már ritkábban kalkuláljuk bele a dolgokban, hogy ezeknek az autóknak a javítása is drága mulatság. Sokban kerülnek és költséges is a szervizelés. Persze az is igaz, hogy az új autók meghibásodásának az esélye is kisebb. De ez nem azt jelenti, hogy hiba nem is fordulhat elő. Gondoljunk csak a részecskeszűrőre. Attól még, hogy mondjuk Audiról van szól, ugyanúgy gyűlik benne a korom, ami bizonyos kilométer megtétele után el is tömíti a részecskeszűrőt. Hogy kicsit konkrétabbak legyünk: nagyjából száz kilométerenként 50 gramm korom rakódik le a részecskeszűrőben. Ez azt jelenti, hogy hozzávetőleg 700 kilométerenként megtelik az alkatrészünk.

Persze mindez nem egyenlő azzal, hogy ekkora távolság után “mehet is a kukába” az Audi részecskeszűrő. Hanem azt, hogy ennyi idő után elindul a jármű passzív regenerálódása. Már, amennyiben ehhez minden feltételt megadunk az autónak. Merthogy nem minden körülmény felel meg ahhoz, hogy a jármű maga oldja meg a kormosodás problémáját.

Audi részecskeszűrő

 

Legyen az egy Audi részecskeszűrő vagy egy teljesen más autóé, a tisztításhoz legalább fél óra egyenletes tempójú, magas fordulatszámon történő autózásra van szükség

 

Ez egyszerűbben annyit tesz: közlekedjünk időközönként városon kívül is az autóval. Azoknál a járműveknél ugyanis, amik kizárólag alacsony fordulatszámon működnek, nem megy végbe a passzív regenerálódás. Ez pedig azt eredményezi, hogy eltömődik a részecskeszűrő, az autó pedig kényszer üzemmódba vált, azaz addig szinte használhatatlanná válik, amíg nem oldjuk meg mi magunk a problémát. És ez az Audi részecskeszűrő esetében is igaz. Ha csak városban hajtjuk az autót, esélyes, hogy egy bizonyos idő után, rendszeres használat mellett, akár egy éven belül szólni kell a szerelőnek.

 

Mit fog tenni a szerelő az Audi részecskeszűrő helyreállítása érdekében?

 

Több lehetőség kínálkozik. Mondhatja azt, hogy nézzünk utána egy új Audi részecskeszűrőnek. Bár ne mondaná… És itt jön elő a bevezetőben említett: drága autó, költséges szervizelés “okosság”. Egy Audi részecskeszűrő ára ugyanis milliós tétel. Ami azért még akkor is soknak tűnik, ha mondjuk 10-15 millió forintos járművet vettünk. Azaz az átlagnál tehetősebbek vagyunk. Akkor meg aztán végképp, ha mondjuk 2-3 millió forintos Audi részecskeszűrőjéről van szó. Persze a végső ár típusfüggő, de mondjuk egy 2005-ben készült két ezer köbcentis Audi A4-es részecskeszűrője ennyibe kerül. A Totalcar oldalán is olvasható erről bejegyzés. Ami egyébként még nem is legmagasabb áru a cikkben összevetett alkatrészek közül. A Kia Sportage 2007-es változatába ugyanis 1,9 millió forint az új részecskeszűrő. De most ne is ezzel foglalkozzunk, hanem térjünk vissza mondjuk az Audi részecskeszűrő kérdésére.

 

Csak kíváncsiságból megnéztük, hogy mennyibe kerül az imént említett A4-es, 2005-ös Audi. Kapaszkodj meg: nincs kétmillió forint. Átlagban 1,6-1,8 millió forintért kínálják eladásra ezeket az autókat a Használtautó.hu-n. Mit jelent ez? Azt, hogy egy új Audi részecskeszűrő – az említett típus és évjárat esetén – a vételár kétharmadát kiteszi. Nem meglepő tehát, hogy ha mindezt, a részecskeszűrő árát meghallja az autótulajdonos, azonnal le kell ülnie. Ki fizetne ezért ennyit? Jogos a kérdés.

Ha nem muszáj, senki. És szerencsére nem is muszáj, ugyanis van más alternatíva is arra, hogy akár egy Audi részecskeszűrőt is újjá varázsoljunk. Házi praktikák és bizonyos szakértői beavatkozások is segíthetnek. Az más kérdés, hogy nem mindegyik éri meg. Szóval, nem szükséges újat venni, akár utángyártott részecskeszűrőt is vásárolhatunk. Ez egy második opció. Ez olcsóbb, legalábbis jóval kevesebbe kerül, mint egy új alkatrész. De mivel utángyártottról van szó, ezért nem számíthatunk túl hosszú élettartamra. Elképzelhető, hogy az alkatrészek sokkal gyengébb minőségűek, így idő előtt újabb részecskeszűrő cserére kell vinni az autót.

Az utángyártott Audi részecskeszűrővel anyagilag jobban járunk, de a minőség az kérdéses

 

Az kétségtelen, hogy még így is jobban járunk, mintha egy teljesen új Audi részecskeszűrő vásárlása mellett döntöttünk volna. De még mindig nem ez a legkifizetődőbb megoldás. Sokkal jobban járunk, ha kitisztíttatjuk a részecskeszűrőt. Bár ezzel magunk is megpróbálkozhatunk. Akár autóalkatrész üzletekben, webáruházakban, sőt még talán barkácsáruházban is beszerezhetünk részecskeszűrő tisztító szettet. Ez jól hangzik, talán még működik is, de nagyon macerás ezzel otthon bajlódni. A használatához ugyanis nem árt némi szakértelem. Autószerelői jártasság hiányában ne is próbáljuk meg.

Aztán fontos még, hogy legyenek szerszámaink és rendelkezzünk idővel is. Meg azért a pénztárcát is jobban ki tudjuk nyitni – ha érti, mire gondolunk. Egy részecskeszűrő tisztító szett ugyanis többe kerül, mintha szakértőhöz vittük volna az autót. Függetlenül attól, hogy milyen autóról van szó. Audi részecskeszűrő vagy KIA Sportage-é, nem számít. Arányaiban mindegyik autónál olcsóbb és talán eredményesebb is, ha szakértő végzi a részecskeszűrő tisztítást.

Audi részecskeszűrő tisztítás…

És most érkeztünk el ahhoz a módszerhez, aminek az árával szerintünk te is kiegyeznél, ha a jármű részecskeszűrője eltömődött korommal. A részletekről csak annyit, hogy a részecskeszűrő tisztítás egy teljesen környezetbarát megoldással történik, és száz százalékos regenerálást garantál. Legalábbis a mi módszerünk ezt ígéri. Ezért is tudjuk megtenni azt, hogy garanciát is adunk az általunk végzett részecskeszűrő tisztításokra. Egy év vagy százezer kilométer. Ennyi ideig biztosan nem lesz gondod az általunk kitisztított részecskeszűrővel. Pontosabban utána sem. Csak ekkora távolság megtétele után vagy ennyi idő elteltével már nagyban számít az is, hogy te miként használod az autót. Itt jön be a képbe a bevezetőben említett passzív regenerálás kérdése.

Ha a részecskeszűrő tisztítás után se figyelsz oda arra, hogy havonta megjárasd a dízel autódat, hamar előjöhet újra a részecskeszűrő probléma. És az teljesen mindegy, hogy Audi részecskeszűrő vagy mondjuk KIA. A tisztítás után éppúgy szükség van a gondos használatra, mint előtte lett volna…  Meghát még mindig az a legkifizetődőbb részecskeszűrő tisztítás, ha havonta útra kelünk. Ha ezt megtesszük, se a milliós új részecskeszűrő megvételén, se a pár tízezer forintos részecskeszűrő tisztításon nem kell majd gondolkodni.

 

De ha mégis, minden igyekezetünk ellenére eltömődött részecskeszűrő, nyugodtan keress minket, és mi segítünk. Ha minket választasz, akár egy nap alatt elvégezzük a munkát, és már hajhatod is újra az autódat. Keress minket! Legyen szó Audi részecskeszűrőről vagy más típusú autókéról, ránk számíthatsz a tisztításban.

Itt megmutatjuk, hogyan dologzunk: Részecskeszűrő tisztítás

Itt megmondjuk a pontos árat is: Részecskeszűrő tisztítás árak

Itt pedig felveheted velünk a kapcsolatot: Kapcsolat

Keress minket bizalommal!