Részecskeszűrő kiiktatása
Amikor már nagy a baj és az autó vészüzemmódba állt amiatt, mert a DPF (Diesel Partikulate Filter) teljesen megtelt, elkerülhetetlen a szerviz. Az eltömődés súlyosságától függően (amit mellesleg a saját gondatlanságunkkal is előidézhetünk) három verzió merülhet fel a probléma orvoslására.
Részecskeszűrő kiiktatása
Ha az alkatrész még menthető, akkor a szakember által elvégzett speciális módon (vegyszerrel, gőzös nagynyomással) történő tisztítással megúsztuk a történetet. Akkor azonban, amikor a koromcsapda állapota túlságosan rossz (megolvadtak a benne lévő lamellák és a szűrési funkciót nem tudja ellátni), akkor nem marad más, mint az alkatrész cseréje. A harmadik út pedig a részecskeszűrő kiiktatása (kiszerelik a kerámiát az egységből és kikódolják az ECU-t).
Megéri végleg megállj-t parancsolni a koromcsapdának?
A „zöldek” egyöntetűen nemmel válaszolnák meg a kérdést. Itthon azonban sokak fejében felvillan (a szűrő telítődését jelző lámpán túlmenően) a piros felkiáltójel. A „stop-táblások” pedig azzal érvelnek, hogy az alkatrész eltávolítása költséghatékony – magyarul túlságosan drága a csere. Miért mondjuk mégis azt, hogy a részecskeszűrő kiiktatása sose legyen számunkra elfogadható megoldási lehetőség?
Mentsük meg a szűrőt! – és vele magunkat is
A szűrő végleges eltávolítása több problémát is okoz. Ha valaki nem annyira környezettudatos, fittyet hány arra, hogy a nem átszűrt gázok negatívan befolyásolják az emberek egészségét (nyilván nem volt az illetőnek rákos beteg a közelében sose…), akkor talán a következő állítások meggyőzik. A részecskeszűrő kiiktatása miatt fekete füstöt húz majd maga után az autó (meglehetősen kínos manapság), egy eredetileg DPF-es dízel vészüzemben marad (a koromcsapdából érkező adatok hiánya miatt), és a kocsi nem fog átmenni a következő műszaki vizsgán.
Hoppá! Bukjuk az autóhasználatot? Talán mégiscsak fontolóra kellene venni, hogy élünk-e az alkatrész eltávolításával.
Figyelem! A DPF szűrő végleges kiiktatása bűncselekménynek minősül!!!
Részecskeszűrő tisztításról bővebb információt itt olvashat: Részecskeszűrő tisztítás